Ahol ma tartasz, a tegnapi döntéseid következménye!

2016. július 10., vasárnap

Jön a helikoptered!

Egyszer nagy árvíz volt egy faluban, mindenkinek sikerült elmenekülnie, csak a papnak nem. Felmászott a templomtorony tetejére, és ott így imádkozott:
– Kérlek Istenem, ments meg a vízbefulladástól !
Majd nagy hittel várta a választ. Nemsokára arra jött egy csónak, odament hozzá, és mondták neki, hogy szálljon be. Azt válaszolta, hogy nem megy, mert őt Isten fogja megmenteni. Hiába győzködték, hogy nemsokára elmerül a templomtorony is, nem volt hajlandó beszállni.
Nemsokára egy másik csónak vetődött arra, de ő ugyanúgy elküldte őket. Végül egy helikopterrel akarták kimenteni, de azt sem fogadta el, hogy őt majd Isten menti meg. Végül összedőlt a torony és megfulladt.
A mennyben Isten előtt állva megkérdezte:
– Uram, hát imádkoztam hozzád, hittem Benned, és mégis megfulladtam ?! Miért nem segítettél ?
– Fiam – szólt Isten – küldtem érted két csónakot, és az utolsó pillanatban még egy helikoptert is, de hát neked semmi sem volt elég jó  …

Sok ember él különböző szükségek közt, rossz egészségi állapotban, szegényen, és szeretne jobban élni! Lehet, hogy várja a segítséget, még imádkozik is, de olyan mintha hiába tenné, semmi válasz! A fejében ott vannak a korlátok, a saját elképzelések, amit a szűleitől hallott, tanult, amit a média közvetít felé, vagy amit a barátok, a szomszéd véleménye mond! Néha, néha jönnek ilyen “lehetőségek”, üzleti ajánlatok, hogyan lehetne plusz pénzhez, passzív jövedelemhez jutni, kitörni a szegénységből, a betegségből, de emberünk engedi elmenni maga mellett. Biztos valami átverés, én nem vagyok ilyen, nekem ez nem működne gondolja, és így sohase hallgat, néz végig egy ilyen bemutatót! Ott volt előtte a lehetőség, “jött a helikopter” de ő más megoldásban gondolkodott! Valami jól fizető stabil állást akart, vagy nagyobb segélyt az államtól, vagy valami szuper befektetést ahol megsokszorozzák a pénzét, vagy a lottón megnyeri a főnyereményt?! De egyik se jött össze, így az élete keserűen végzödik, mert neki semmi se jött óssze,  nem volt olyan szerencsés! 
Egy másik, már igaz történet szintén arról szól, hogy miért mennek el egyes emberek mindig a nagy lehetőségeik mellett, miért nem szerencssek sose, és mások pedig miért szerencsések mindig? A szerencse tanulható – teszi fel a kérdést Dr. Wiseman.
Richard Wiseman pszichológus egy évtizeddel ezelôtt kezdte vizsgálni a szerencsés embereket. Újságokban, magazinokban adott fel hírdetéseket, melyekben olyan embereket keresett, akik vagy folyamatosan szerencsésnek, vagy állandóan szerencsétlennek tartották magukat. Az évek folyamán 400-an jelentkeztek a kutatásra, a 18-éves egyetemistától kezdve a 84-éves nyugdíjas könyvelôig.
Vegyük például a lehetôségeket. A szerencsés emberek folyamatosan észrevesznek olyan lehetôségeket, amiket a balszerencsések nem.
Wiseman egy kávézóba rendeli alanyait: előbb a szerencsést, aztán a balszerencsést. A kávézó előtt mindkét esetben ott hever egy ötfontos. No, ki veszi észre? A szerencsétlen, gondolnánk, hiszen neki biztos nagyobb szüksége van rá. Ám nem így van: éppen hogy a szerencsés kapja fel a bankjegyet. A szerencsétlen átlép rajta. Ez állítólag az ellazultság hiányával függ össze.Sokan úgy haladnak az utcákon, hogy azon szoronganak, tényleg kikapcsoltak-, bezártak-e mindent, mielőtt kiléptek az ajtón. Ezek a kényszeres jellegű töprengések azok, amelyek leginkább beszűkítik a figyelmet, de az is elég, ha túlzottan koncentrálunk egy feladatra. 
Ezt bizonyítandó, a kutató egy másik alkalommal arra kérte kísérleti alanyait, hogy egy újságban számolják meg a képeket. Ostoba feladat, gondolhatták a delikvensek, de számoltak szorgosan, mert erre nevelte őket az iskola: ha feladatot kapnak, végezzék el becsülettel.
Az újságban a képek közt volt egy fél oldal nagyságú hirdetés is a következő szöveggel: „Ne számolj tovább, az újságban 49 kép van.” Az emberek nagy része ezt egyszerűen nem vette észre! Számoltak tovább. Majd következett egy újabb hirdetés: „Ne számolj tovább! Ha szólsz a kísérletvezetőnek, hogy észrevetted ezt a mondatot, nyersz 250 fontot.” Döbbenetes, de a legtöbben ezen is átsiklottak. Akik viszont felfigyeltek a nyerési lehetőségre, azok inkább érzelmileg stabil emberek, akik nyugodt és oldott hozzáállásuk miatt jó perifériás figyelemmel rendelkeznek.Úgy gondolom, aki végignézi az oldalt és a videót, feliratkozik a videó hírlevélre, az lehetőséget kap arra, hogy szerencsés legyen, és megtalálja benne az utat, amin ő is elindulhat! Aki meg szerencsétlen, az lehet, hogy nem fogja érteni, hogy lehet ebből pénze!
Úgy gondolom, és tapasztalom is, hogy a SEJT terv működik, sokaknak segített már, hogy egészségesebb, sikeresebb életet kezdjenek, nagyobb jólétben! 
Vedd, úgy, hogy ez most lehet a te helikoptered, és jó lenne megragadnod, hogy kiemelkedj a bajból, és kiszabadulj a rossz helyzetedből?! Nem gondolod?
Bemutatkozom! Daxin vagyok!
Lehet, hogy nem ezt vártad, egy ilyen domain cím alatt, de mielött tovább lépnél, hallgass meg! Szerinted a pénzt csak kemény munkával, túlórával, sok befektetéssel, stresszel és komoly hozzáállással lehet megkeresni?Jobban szerettél volna, itt komoly grafikonokat, öltönyös férfiakat és kosztümős hölgyeket látni, akik valami komoly tőzsdei befektetést ajánlanak, vagy esetleg valami pilótajátékba akarnak belehúzni?
Ez az oldal azoknak szól, akik szeretnek élni, nem félnek mások lenni, szeretik az életet játékosan felfogni, nem vesznek mindent halálosan komolyan, mernek vidámak és kreatívak lenni, és nem görcsölnek és aggódnak mindenért! Pozitív embereket keresünk, akik változtatni akarnak a jövőjükön, csak még az eszközt nem találták meg hozzá!
Mi ebben tudunk és akarunk segíteni!
Tudnál mit kezdeni havi plusz 50 ezer forinttal? Esetleg havi 500 ezer Ft már egyenesbe
hozná a költségvetésed? Tudsz esetleg nagyban gondolkodni és elhiszed, hogy nem is olyan nehéz dolog havi 5 milliót kapni a bankszámládra? És mi lenne , ha ez passzív jövedelem lenne, vagyis ha már nem tudsz, vagy nem akarsz dolgozni, akkor is jönne folyamatosan, sőt a növekedése se állna meg, mivel nincsenek korlátok beépítve!
Fontos számodra az egészség? Mert gondolom nem azért akarsz gazdag lenni, hogy aztán hamar meghalj, és ne tudd élvezni a kiérdemelt, kivivott szabadságot, jólétet?!
A legtöbb embernek azonban választania kell, ezért 40 évig feláldozzák az egészségüket, hogy pénzük legyen, s majd 40 év után fel kell áldozniuk a pénzüket, hogy egészségük legyen! Már ha pénzen visszaszerezhető a lerombolt nem karbantartott egészség!
Összeállítottunk neked egy 7 részes videó sorozatot, 7 pár perces gondolatébresztőnek szántfilmet, hogy tájékoztassunk egy olyan lehetőségről, ami nekünk segített, és a világon már többmint 5 millió ember regisztrált be az elmúlt 23 év alatt, ami alatt a cég, a kategóriájábanlegnagyobb és legjobb cégé nőtte kimagát, és a Direkt értékesítési cégek között a megtisztelő 25.helyet érte el tavaly az egész világot figyelembe véve! Az Ázsiai térségben az elsők között van,és az Európai piac is rohamosan növekedik, sorba nyilnak meg új országok!
A siker titka?!
Olyan termékeink vannak, amiket az emberek 85%-a naponta fogyaszt, szeret, és akkor is megvenné, és ennyiért ha azt csak kiskereskedelmi üzletben lehetne kapni, és nem kapcsolódna hozzá üzleti lehetőség is! 
Naponta az emberek állítólag, minimum 3 órát töltenek a TV előtt! 
Én csak 7×8 percet kérek tőled, hogy átadjam azokat az információkat, amik segítségével már sok magyar család is elérte a célt: Sikert Egészséget Jólétet! 
Nézd meg, és dönts szabadon! 
Egy dolog legyen szemed előtt! Mi lenne a nagyobb baj? Ha mégse sikerül ezt az üzletet felépíteni, vagy az, ha meg se próbáltad, pedig lehet, hogy TE is élhettél volna egy minőségileg és anyagilag is szebb és jobb életet, s mindezt a felépített plusz pénzforrást, átadhatnád a gyerekeidnek, majd unokáidnak.
Érdekelnek a részletek?
Megnéznél 7 db rövid kis videót amiben mindent megtudhatsz?
Iratkozz fel itt: http://wellnesskavehaz.hu/video

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése